Ewan Steery
STAR WARS EPISODE 4. REVISITED
2004-2008 között egy nagy csapat amerikai rajongó
elkészítette az Egy új remény
felújításának
felújítását, azaz nagy munkával
több száz ponton módosították a
képet és a hangot. Profi minőségben
feljavították a filmet, eltüntetve belőle a logikai
hibák, forgatási bakik és technikai
hiányosságok többségét
(néhány kivételtől eltekintve), amiket George
Lucas hanyagul benne hagyott. A projektet egy Adywan nevű fickó
kezdeményezte és csapata jelenleg A birodalom
visszavág revisited változatán dolgozik, ami
remélhetőleg 2013-ban készül el.
Az alábbiakban összeírtam mindazon
módosításokat, amiket "szabad szemmel és
füllel" észrevettem benne. Először amiket
kijavítottak, aztán amiket nem. Aki többet akar
megtudni a rajongói filmről, itt nézhet utána:
www.originaltrilogy.com
1. A Tantive IV. lézerágyúi vörös
sugarakkal visszalőnek a csillagrombolóra. Jóval
többször, mint eredetileg.
2. Miközben a mentőkabin aláereszkedik a Tatuin
légköre felé, a jobb oldalra betették a
kettős csillagot, némi fényudvarral az űrbe.
3. A sziklás területhez, amin Artu áthalad, a
háttérbe odaillesztettek egy csomó
kimagasló sziklaalakzatot, amik eredetileg nem voltak ott.
4. A homokkúszó kacattárába, ahol a piros
droid először látszódik, betettek egy B-1-es
szeparatista rohamdroidot is a roncsok közé.
5. A droid vásárlásnál
kivágták azt a jelenetet, amiben a piros droid két
helyen van egyszerre látszólag.
6. Megpróbálták ügyesen eltüntetni azt a
hibát, hogy a vacsoránál Luke hol a jobb
kezében tartja a kancsót, balban a poharat, hol
fordítva, de nem sikerült tökéletesen.
7. Amikor Luke körbenéz este a távcsővel,
tisztán látható benne Thripio feje is.
8. A buckalakó gaderffijének vége sokkal
fémesebben és hangosabban csattan a kövön,
amikor lesújt Lukera.
9. A Kenobi kunyhójában zajló
beszélgetést újravágták,
megváltoztatva a jelenetek sorrendjét. Először
megnézik Leia üzenetét, majd jön a
visszaemlékezés Anakinra, a fénykard
átadása és a tanítás az erőről.
10. A Halálcsillaghoz közeledő csillagromboló
jelenetét alaposan feltupírozták. A
Halálcsillag a Despayre börtönbolygó
körül kering, aminek egy holdja is látszik és
számos csillagromboló őrzi. A jelenet közben a
birodalom visszavágban hallható flottainduló
szól.
11. A Halálcsillagon a vezérkari
beszélgetés közben a Jedi visszatérben
hallható uralkodói háttérzene szól.
12. Miután Luke meglátta a halott nevelőszüleit a
kiégett házuknál, a Halálcsillagot
ismét a Despayre fölött lebegni látjuk.
13. A vallatódroid oldalára szerelt injekcióstű
kék lézerfénnyel világítani
és vibrálni kezd, a tartály oldala pedig
elmosódott, nem látszik rajta semmilyen felirat (ahogy
azt egyesek látni vélik).
14. Kihagyták a Mos Eisley utcáján
bohóckodó munka droidokat és a
hátasállatról leeső java
szerencsétlenkedését. Nyilván azért,
mert a film komor hangulatához nem illik az ilyen gyerekes
komolytalankodás.
15. Amikor Lukeot a kocsmában nekilökik az asztalnak,
tisztán és valósághűbben
hallatszódik a lezuhanó poharak
csörömpölése.
16. Ponda Baba Kenobi által levágott barna szőrzetű
kezét fölöslegesen kicserélték egy
szürke, kivehetetlen formájú valamire, ami
valószínűleg a lény uszonya. Tették ezt
azért, mert szerintük a fickó egy aquali fajú
lény az Ando óceánbolygóról.
Csakhogy a wookieepedia szerint az Andón három
értelmes faj őshonos: a vízben élő aqualishok
(uszonyos végtagokkal), a vízparton élő
quarák (szőrös kezekkel) és az ualaqk
(barlanglakók). Eszerint Ponda Baba quara volt, tehát nem
kellett volna módosítani a jelenetet.
17. A kocsmában Han lelövi Greedót, aki
ezúttal nem tüzel, csak meghal.
18. Ezt követően újra a Halálcsillagot látjuk
a Despayre körül, amint egy csillagromboló épp
a hiperűrbe ugrik mellette.
19. A dokkban látszódik a Millennium Falcon
tetején a parabolaantenna is.
20. A Tatuin légkörét elhagyó Falcon
mozgása sokkal íveltebbre és ezzel
valósághűbbre lett módosítva. Nem olyan
merev, egyenesvonalú, mint eredetileg.
21. A Falcon előtt szemből közeledik egy csillagromboló.
22. Két csillagromboló üldözi a Falcont a
bolygó felől érkezve.
23. A Falcon pörögve menekül az üldöző
és rá lövöldöző csillagromboló
elől, nem egyenes vonalban repülve, mint eredetileg.
24. Az Alderaan tányérját
módosították, miközben a Halálcsillag
közeledik feléje, előbb az űrből, majd az
állomás fedélzetéről nézve
más lett a mérete.
25. A megfigyelőfedélzet ablakán keresztül
látszik az újrarajzolt Alderaan két jelenetben is.
26. Újrarajzolták az Alderaan
felrobbanását, elmosódottabbá téve a
szétrepülő törmelékdarabokat.
27. A Falcon fedélzetén gyakorló Luke
fénykardját kékre festették a
korábbi fehéresről.
28. Az Alderaan törmelékmezejét
kiegészítették a háttérben egy barna
színű távoli törmelékfelhővel, ami
széles sávban szétterül az űrben,
miközben a Falcon belerepül. Amit viszont hiányolok
innen és a korábbi jelenetekből, az az Alderaan napja,
ami sehol sem látszik az űrben, valamint az Alderaan holdja,
aminek még neve sincs és állítólag
túlélte a bolygója
széthullását, bár a filmből ez is kimaradt.
29. Ahogy a Falcon üldözi a TIE vadászt,
látszódik mögöttük a távolban a
törmelékmező.
30. Újrarajzolták a dokkokat, ahová
bevontatják a Falcont. Itt már kívülről is
látszik a fénykeret, azaz a levegővisszatartó
erőtérpajzs sugárzása, miközben
közeledik hozzá a teherhajó és a dokk belső
fala is kívülről nézve olyan, mint belülről,
azaz függőlegesen szelvényezett.
31. A dokk fehér fénykerettel jelzett
bejáratán áthaladva hiányzik a bal felső
sarokból az a vázszerkezet, ami belógott
korábban a képbe, valamint középen
felülről az a kis lámpaszerűség, ami a fehér
fénykeretben látható.
32. A két rohamosztagost, akit felcsalnak a fedélzetre a
technikusok után, nem lelövik, hanem leütik és
azok közben felordítanak. Ezt nem látni, csak
hallani.
33. A fénykardpárbaj során Kenobi előbb kapcsolja
be a fénykardját és két jelenetből
kitörölték a fehér kábelt, ami a
markolatból belógott a köpenye ujjába. A
párbajt újravágták, hogy kicsit
tovább tartson, egyes jelenetek
újrafelhasználásával, illetve
lecserélték a zenét a Sithek
bosszújából ismertre.
34. A Millennium Falcon ágyúi narancssárga
sugarakkal visszalőnek a TIE vadász
pilótafülkéjéből nézve, amikor
először csap le rá az egyik vadászgép.
35. A löveg vezérlőkarjára szerelt képernyőn
módosították a vörös képet,
lecserélve a szegényes ábrákat sokkal
kidolgozottabbakra.
36. A Millennium Falcont ért egyik találat
kívülről látszik, ahogy a hajó menekül a
vadászok elől.
37. A csata közben két új jelenet is van, ahol a
Falcon az űrben száguldozik, manőverez, a
vadászgépek pedig körbezsongják.
38. A pilótafülkére kékes fény borul
kívülről, miközben Han, Leia és Luke
beszélgetnek.
39. Amikor a pilótafülke ablakai látszódnak
több jelenetben is, odakint nem a fekete világűr, hanem a
kékes fényű hiperűr látszik.
40. A Falcon kilép a hiperűrből és normál
sebességre lassul, csak ezután látjuk a Yavin
felé száguldani.
41. Miközben Artúból áttöltik a
Halálcsillag adatait a számítógépre,
a monitoron újrarajzolták a megjelenő képet.
Sokkal korszerűbb lett és vörös színű, mint a
Klónok támadásában.
42. A vadászpilóták
eligazításán a nagy fali képernyőn
újrarajzolták a Halálcsillag műszaki rajzait.
Színes lett a kép és vörös színű,
a két oldalán műszaki információkkal.
43. A Halálcsillag széles monitorán
újrarajzolták a bolygó és a hold
képét, valamint módosították a
számkijelzést, hogy pontos legyen és illeszkedjen
a hallható szöveghez.
44. Amikor a hangárban Luke, Biggs és Dreis
beszélgetnek Luke X-szárnyúja mellett, és
valaki elhalad az előtérben, kijavították a
háttérben daruval fölfelé emelkedő Artu
mozgását, hogy folyamatos legyen, ne ugorjon egyet
fölfelé.
45. A felkelő bázis
irányítóközpontjában a monitorasztalon
látható színes rajzot törölték,
helyette fölé egy színes hologram
ábrát rajzoltak, amin a Yavin piros, a hold zöld, a
Halálcsillag fehér színűre festve
látszódik. A későbbi jelenetekben csak a
Halálcsillagot látni fehérben és a
fölötte zajló csatát a mozgó
vadászgépekkel.
46. Az X-szárnyú tetején lovagoló Artu
fején a fekete festést kékre
színezték a legtöbb jelenetben. De van
néhány jelenet, amikor fekete maradt rajta a
festés, például amikor a kamera Lukeot mutatja
szemből a pilótafülkében a válla
fölött látszik a robot.
47. Kiegészítették a lecsapó
vadászgépek jelenetét a háttérben
repülő rengeteg további felkelő vadászgép
alakzatával.
48. A csatajeleneteknél több vadászgépet
rajzoltak a háttérbe, amint a távolban
röpködnek.
49. A csata közben időnként látható a Yavin a
távolban, méghozzá mindig a megfelelő
irányban és méretben, ami az eredeti filmből
teljesen kimaradt.
50. Rengeteg TIE vadász közeledik a Halálcsillag
felett a felkelő vadászok irányába és
nyomban harcba keverednek velük, a többségüket
lelőve. Itt rengeteg módosítás van,
lövöldözéssel, felrobbanó
vadászgépekkel, amitől sokkal élethűbb lett a
csata.
51. Amikor Biggs bajba kerül, mert üldözik, Luke
szétlövi a TIE-t. Közben látszik a
háttérben a Yavin és a menekülő Biggs
gépe is.
52. A Falcon, két X-szárnyú és egy
Y-szárnyú elrepülnek a Yavin melletti
Halálcsillagtól, miközben annak
fedélzetén a tüzérek már
izzítják a szuperlézerágyút.
53. A Halálcsillag kráteréből előtörnek a
zöld lézersugarak, de mielőtt egyesülhetnének,
az állomás felrobban. Tőle jobbra ismét
látszik a Yavin, ahogy kell. A robbanást
újrarajzolták, hogy sokkal valóságosabb
legyen.
54. Úgy módosították a
kitüntetések átadásának jeleneteit,
hogy úgy tűnjön, mintha Csubakka is kapott volna egy
érmet Leiától, bár ezt nem mutatják,
mivel az eredeti filmben a vuki nem kapott kitüntetést.
55. Végül három jelenetben is látható
Csubakka, amint a nyakában lóg az aranyozott medál.
56. A film végi feliratozás és a zene hosszabb
lett, kb. 8 perc 13 másodpercnyi, hogy kiférjenek a
hozzáfűzött információk a revisited
változatot elkészítők felsorolásával.
* * *
A filmben benne maradtak a következő hibák és bakik,
amikkel a következő feljavításkor érdemes
lenne foglalkozni:
1. Amikor Artu és Thripio beszállnak a hosszúkás, henger alakú
mentőkabinba, annak ajtaja jobbra nyílik, tehát a jármű az oldalán
fekszik, mivel a bejárata az elején van. A kilövés viszont nem
oldalra, hanem lefelé történik, ehhez tehát a kabinnak előbb
derékszögben el kellene fordulnia, amihez sok hely kellene az
űrhajón belül. Itt ki kellene javítani az indítás irányát: kellene
egy jelenet, amiben a mentőkabin oldalirányban távozik a
cirkálóról, méghozzá farral (hajtóművel) előre, majd a hajtóművét
begyújtva élesen lefelé fordul, orral előre, nehogy nekiütközzön a
csillagromboló dokkjának, ami körülveszi a hajót és aztán kezd
zuhanni a Tatuin felé.
2. A mentőkabin lefelé történő kilövésekor, az indítócsőből nézve
a fekete világűr látszik, ahol a Tatuin felszínének kellene
látszódnia az űrhajó alatt. Ha oldalra lő ki a kabin, akkor meg a
csillagromboló dokkjának kellene látszódnia.
3. Kívülről nézve azt látjuk, hogy a mentőkabin orral előre zuhan
lefelé, belülről nézve viszont a két robot az ajtón lévő ablakon
keresztül nem a bolygót látja, hanem a távolodó űrhajókat, amihez
a kabinnak meg kéne fordulnia, ami egy teljesen fölösleges és
üzemanyag pazarló manőver lenne. Itt ki kellene javítani a képet:
a Tatuinnak kéne látszódnia. És ki kellene javítani a hangot:
Thripiónak nem a cirkálóra kellene megjegyzést tennie, hanem a
sivatagos bolygóra.
4. A homokdünén fekvő mentőkabin gömb (esetleg rövid henger)
alakú, ellentétben az űrben repülő változattal, ami hosszúkás
henger alakú. Hová tűnt a jármű hátsó része? Körülbelül a fele
hiányzik. Ezt oda kéne rajzolni.
5. A Tatuin forró és száraz sivatagában köztudottan kevés a felhő
az égen. Ehhez képest a háttérben folyton azt látjuk, hogy csupa
felhő az ég, mivel a forgatás idején rossz volt az idő. Jó lenne
kitakarítani az égboltról a felhőket minden jelenetben.
6. A lezuhant mentőcsónak körül nyüzsgő rohamosztagos csapat
néhány tagja harmathátúakon lovagol. Ezek kövér és lassú sivatagi
állatok. Közben a háttérben látunk egy birodalmi csapatszállító
hajót felszállni, ami kitette a katonákat. Az a baj a jelenettel,
hogy a birodalmi rohamosztagok korszerűen gépesítettek.
Siklóbringákkal, terepsiklókkal és lépegetőkkel járnak, nem
hátasállatokkal. Egy csillagromboló fedélzetén ugyanis nincs hely
istállónak (és takarmány raktárnak), ahol az ilyen nagy és nehéz
állatokat tarthatnák, arra az esetre, ha egyszer, véletlenül pont
egy sivatagi világra kéne leküldeni egy deszant csapatot. Ez a
Lucas által utólag betoldott jelenet annyira nevetséges, hogy
feltétlenül ki kéne javítani. Helyette Arakyd 74-Z robogókat,
Chariot páncélozott csapatszállító siklókat, esetleg AT-ST
lépegetőket kellene betenni ide a háttérbe.
7. Bele kellett volna tenni a filmbe Luke és Biggs beszélgetését a
kivágott jelenetek közül, mivel enélkül elég furcsán hat, hogy a
Yavin bázison Luke csak úgy felismeri egy régi barátját.
8. Nem kellett volna kihagyni Han és Jabba beszélgetését a Falcon
mellett, mert ez fontos esemény a történet egésze szempontjából,
viszont ki kellene vágni belőle, hogy pofátlanul rálép a hutt
gengszter farkára. Egy ilyen sértésért egy Jabba féle bűnöző ott
helyben kivégeztetné a koréliait a valóságban, hisz tiszteletlen
volt vele az alkalmazottai előtt.
9. Az Alderaant rosszul rajzolták meg. A valóságban gömb alakúnak
kéne lennie, aminek a jobb oldala sötétbe burkolózik, de ehelyett
az éjszakai oldalt levágták. Az Alderaan így nem kerek, hanem
szabálytalan, szürreálisan felemás. Ezt főként ott lehet
észrevenni a világűr sötétjében, hogy az éjszakai oldal nem
takarja el maga mögött a csillagokat. Az már csak apró szépséghiba
ezen baki mellett, hogy a felszínén csak a kék óceán látszódik
fehér felhőzettel takarva, szárazföldeknek semmi nyoma, noha a
bolygó térképein nem szerepel az, hogy lenne rajta egy hatalmas,
félteke méretű óceán, sőt épp ellenkezőleg: sok a szárazföld és
csak kis tengerei, tavai vannak.
10. Amikor a Halálcsillag szétlövi az Alderaant, a jelenet
villámgyorsan lejátszódik, mintha egy parányi golyócska semmisülne
meg, nem egy 12500 km átmérőjű kőzetbolygó. A valóságban egy ilyen
robbanásnak hosszú percekig, sőt órákig kellene tartania, amíg az
égitest darabokra hullik a saját gravitációs vonzása ellenében és
akkor sem szabadna gyűrű alakú lángcsóvának kiterjednie a
centrumból, mivel ilyesmi csak akkor képződik, ha a felrobbanó
objektum gyorsan forog és a centrifugális erő az egyenlítő
irányába koncentrálja a szétrepülő törmeléket. Itt viszont a
bolygó forgási sebessége töredéke csak a robbanás sebességének.
Tehát a jelenetet legalább a harmadára, negyedére le kéne
lassítani. Plusz meg kéne jeleníteni az Alderaan névtelen holdját
is a háttérben.
11. Az Alderaan törmelékmezejében haladó Falcont mutató
jelenetekbe be kéne tenni a bolygó holdját, amint friss
meteorkráterektől szabdaltan lebeg az űrben és apró felvillanások
mutatják, ahogy sorra csapódnak be rá a törmelékek.
12. A lezárt szobába benyomuló rohamosztagosoknál nem javították
ki azt a bakit, hogy a jobb oldali katona belefejel az
ajtókeretbe, mert az túl alacsonyan van neki. Itt magasabbra kéne
tenni az ajtókeretet és újrarajzolni a katonát. A hibát egyébként
a díszletajtót mozgató munkások követték el, mert a korábbi
jelenetekben, amikor Lukeék bemennek a helyiségbe, az ajtó sokkal
magasabbra felhúzódik.
13. Amikor a két robot távozik a helyiségből, a hátrahagyott
magányos rohamosztagos az ajtó mellett posztol. Amikor belülről
mutatják, magasabb, mint az ajtónyílás, amikor kívülről,
alacsonyabb. Valamelyiket meg kellett volna változtatni.
14. Kenobi és Vader párbaja során két rövid jelenetben is benne
maradt a Kenobi kardjának markolatából kifutó és a köpenye ujjába
vezető fehér kábel.
15. Miután Tarkin és Vader megbeszélték, hogy jeladót rejtettek el
a teherhajón, látjuk a Falcont szemből, amint a kékes fényű
hiperűrben halad. Ezzel csupán az a baj, hogy a távolodó
fényjátéknak mögötte vörös eltolódást kéne szenvednie. Amikor
korábban hátulról láttuk a hajót előrehaladni, a közeledő fények
kék eltolódást szenvedtek. Itt tehát át kéne festeni a hátteret
piros árnyalatúra.
16. Miközben Leia és Han, majd Han és Luke a Falcon
pilótafülkéjében beszélgetnek, az oldalsó ablakon túl a hiperűr
kékes derengése látszódik. Ezzel megint az a baj, hogy
oldalirányban a doppler eltolódás okozta elkékülés megszűnik,
tehát itt fehéresnek, illetve fokozatosan elvörösödőnek kéne
lennie a világűrnek. Szemből kéknek, oldalt fehérnek, hátul
pirosnak, értelemszerűen.
17. Amikor Luke és Han elbúcsúznak a hangárban, a háttérben álló
Y-szárnyú vadászgépről hiányzik a pilótafülke teteje. A
fülketetőnek jobbra felfelé kellene nyílnia, ahogy az pár
pillanattal később látható is, amikor Luke elbúcsúzik Leiától, de
valamiért elfelejtették föltenni a díszletre. Később a gépek
indulásakor van egy jelenet, amit megtükröztek valamiért, mert
azon a fülketető balra felfelé nyílik. Ez nem egy másik gép, mivel
csak egyet építettek meg a forgatáshoz, amit a díszlethangárban
hol ide, hol oda helyeztek a különböző szögből készített
felvételekhez.
18. Amikor a hangárban induláshoz készülődnek az X-szárnyú
pilóták, látunk egy targoncát végigmenni a gépek előtt.
Vadászpilóták ülnek rajta, akik a gépükhöz igyekeznek és középen
több olyan szürke fémdoboz látható, amikben Han pakolta el
korábban a pénzét. Ezeknek ott semmi keresnivalójuk, tehát ki
kellene törölni őket a jelenetből és valami mást tenni a
targoncára. Vagy legalább átfesteni a dobozokat más színűre, hogy
ne legyenek olyan feltűnően páncélkazetta kinézetűek (hanem inkább
szerszámosláda kinézetűek).
19. Amikor Luke, Biggs és Dreis beszélgetnek Luke X-szárnyúja
mellett, és valaki elhalad az előtérben, a Luke mögött balra tartó
szürke ruhás technikus eltűnik és megjelenik a helyén egy jobbra
tartó sisakos katona, mivel a háttér ugrott a vágás során.
20. Az X-szárnyúak Vörös-századának parancsnoka a támadás előtt
rádión kéri az embereit, hogy jelentkezzenek be. Ezt logikusan a
számozásuk sorrendjében kellene megtenniük (kettőtől
tizenkettőig), ám ehelyett össze-vissza jelentik a
harckészültségüket és nem mindenki jelentkezik be (csak a 10, 3,
6, 2, 5 gépek a századból). Ezt újra kellene vágni, hogy a pilóták
sorban jelentkezzenek be és lehetőleg a kimaradó pilóták is
szerepeljenek valamiképp (legalább 2-től 6-ig).
21. Van néhány jelenet, amikor Artu fején fekete maradt a festés,
például amikor a kamera Lukeot mutatja szemből a pilótafülkében és
a válla fölött látszik a robot.
22. Nem javították ki azt a hibát, hogy Vader vadászgépe és a két
kísérője olyan mereven repülnek együtt alakzatban, mintha össze
lennének kötve, noha a valóságban külön-külön kellene
imbolyogniuk, mint a felkelő gépeknek.
23. Amikor Luke, Biggs és Wedge az árokban suhannak, Wedge
hátranéz és azt mondja az angol változatban: "Vadászgépek! Három
óránál!". A magyar szinkronhangban pedig: "Vadászgépek! Kilenc
óránál." Mivel a vadászok mögöttük jönnek, itt hat órát kellene
mondania helyesen.
24. Wedge azért jön ki az árokból idő előtt, mert eltalálták a
gépét, megsérült a jobb felső hajtóműve és nem tudja tartani a
tempót a társaival. Itt érdemes lett volna odarajzolni egy vékony
füstcsíkot a vadászgépe mögé, ami a sérült jobb felső hajtóművévől
szivárog.
25. Miközben Luke vadászgépe távolodik a Halálcsillag robbanásától
és Kenobi szellemhangját hallja, a háttérben az ablakon túl csak a
tiszta, fekete világűr látható. Ide be kéne rajzolni a robbanás
izzását, a szétrepülő törmelékdarabokat és oldalt a Yavin piros
gömbjének ívét is.
26. Amikor a Halálcsillag megsemmisítése után a megmaradt felkelő
űrhajók visszafelé tartanak a holdra, azt látjuk, hogy mindkét
X-szárnyú sértetlen, azaz mind a négy hajtóművük rendben működik.
Itt az egyiknek (Wedge gépének) át kéne rajzolni a jobb felső
hajtóművét, hogy ne működjön, mivel magától nem javulhatott meg
egy perc alatt. Esetleg füstcsíkot is húzhatna a rend kedvéért.
27. A Yavin bázis hangárjában három boldog pilóta szalad oda Luke
vadászgépéhez, vagyis négyen élték túl a csatát. Csakhogy az előbb
három vadászgépet láttunk mindössze (2 X-szárnyút és 1
Y-szárnyút)! Az egyik fickót ki kéne törölni a jelenetből.
A film angol nyelvű és letölthető a
különféle torrent oldalakról (1,7 Gb, XVID,
652x272 felbontásban), de készült hozzá
magyar felirat is, ami olyan csapnivaló lett, hogy teljesen
átírtam a szövegét, az eredeti film magyar
szinkronhangja alapján. Ez letölthető
innen.
Készült: 2013.03.16. - 2015.12.18.